Tudtad, hogy a legtöbb ember igazi szélmalomharcos, ha a sportról van szó? Próbálnak fejlődni, fogyni, erősebbek lenni, de közben a legtöbbjük hibás módszereket használ egy nem átgondolt edzés terv szerint (márha van persze). Konkrét példaként fel tudnám hozni azt az esetet, amikor az ismerősöm erősödni akart, szép markáns ‘felpumpált’ izmokat. Ennek megfelelően elment kondiba, ott pedig semmi háttértudással elkezdett nulla súlyokkal edzeni órákig. Ezt csinálta egy hónapig, aztán feladata, mivel nem látott semmi fejlődést. Én nem csodálkoztam és el is mondom, miért.
Elsőként kicsit beszélnem kell ehhez a kondicionális képességekről. Ezek a következőek:
- Gyorsaság
- Állóképesség
- Erő
Mind a három képesség fejlesztéséhez különböző edzésmódszerek állnak rendelkezésre, sőt más-más szervrendszerek működési szintvonalától függ a teljesítményünk az adott területen. Például az állóképesség fejlesztéséhez az anyagcseréhez köthető szerveké, az erőnél a mozgatószervrendszeré, a gyorsaságnál a központi idegrendszeré.
Általánosságban el tudjuk még mondani, hogy mivel mindegyik képesség az izomműködés eltérő tulajdonságán alapul, ezért nem fejlesztheted az egyiket úgy, hogy a másik kettő ne romoljon [érdemes ehhez utána nézni a Hill-tételnek].
Amennyiben csak az egyik területen szeretnéd magadat képezni, akkor
- maximál-erő
- mozgásgyorsaság
- állóképesség (rövid, közép, hosszútávú)
fejlesztéséről beszélünk.
Viszont itt jön a csavar! Ezek a képességek kombinálódhatnak. Így lesz nekünk:
- Gyorsasági állóképesség
- Erő-állóképesség
- Gyorserő
Ezek az eddigi háromból kettő kombinációjaként jönnek létre. És ezekhez is eltérő edzés módszerek tartoznak. A fenn említett személy azért nem tudott sikert elérni, mert a maximális ereje helyett, az erő-állóképességét fejlesztette a könnyű súlyokkal. Éppen ezért fontos tisztában lennünk, hogy mi melyik irányba szeretnénk elindulni már a legelején.