Az erősítő feladatokat alapvetően két részre tudjuk osztani.

A dinamikus gyakorlatoknál A helyzetből B helyzetbe mozgatják a testünket. Például a fekvőtámasznál a vízszintes helyzetben tartott törzsünket a karunk hajlításával le és föl mozgatjuk. Viszont, ha a fekvőtámaszt A vagy B pozícióban kitartjuk hosszú másodpercekig, akkor már egy statikus feladattól beszélünk, hiszen abban a pár másodpercben a test nem végez helyzetváltoztatást. Az izmaink természetesen az utóbbi esetben is aktívan dolgoznak. Hiszen bár nem nyúlik, illetve rövidül meg az izom, az izomtónusom fokozatosan növekszik. Ezt hívjuk izometrikus munkavégzésnek.

De miért jó ez nekünk?
Az izmaink nyugalmi helyzetben a legerősebbek, mert ekkor fedik a rostok legjobban egymást. Ha kimozdítjuk ebből a helyzetből a mozgástartományhoz végéhez közeledve egyre kisebb erőkifejtésre képes. Éppen ezért, ha ezekben a pozíciókat dolgozunk nagy mértékben tudjuk az izomerőnket fejleszteni még akkor is, ha nem végzünk konkrét mozgást. 

Arról nem is beszélve, hogy sokkal ízületkímélőbb feladatokról beszélünk.  Vegyük csak a római széken történő felülést. A legtöbb szaklapban már arról olvashatunk, hogy nem csak ez, hanem mindenféle felülés roppant káros a derékra és helyette különböző statikus feladatokat ajánlanak, mivel ezek kevésbé sérülésveszélyesek. Ez így is van, viszont illik megjegyezni, hogy a statikus feladatokkal nem lehet annyira hatékonyan növelni az izom keresztmetszetét. Így testépítő körökben nem népszerűek ezek a gyakorlatok.

Pár jól ismert elem: plank, a squad, a támasz- és függőmérlegek.