Prágai hétvége

Utazás: John Lennon fal

Egy utazás mindig izgatottsággal tölt fel. Új helyek, amik eltérnek a számomra annyira megszokottól. Érdekes belegondolni, hogy valakinek meg pont, hogy ez a környezett a megszokott és csak mosolyog az ámuló turistákon, mint amilyen én is vagyok. Prágában pedig volt mint ámulni.

Prága, már csak a neve is annyira sejtelmesen cseng. Benne van egy kis bohémság, de ott vannak a régi romok, épületek, az itt élő emberek  szabadságérzése. Voltam korábban már itt egy osztálykiránduláson, de most határozott tervem volt, hogy a múzeumok helyett valami mással töltsem ki a hétvégét. Mindenképpen el szerettem volna menni egy capoeira edzésre. Már csak a mozgás miatt is, meg, hogy szerezzek pár új ismerőst, barátot. Mivel hétvégéncsak a Axé Capoeirának volt edzése, ezért rájuk esett a választás a három másik csoport közül, amit találtam. Kis, barátságos csapat volt, bár Professorukkal nem találkoztunk, de így ellestem pár dolgot, hogyan lehet hangulatosan edzést tartani. Frissítenem is kell a zenei repertoáromat, mert kicsit kezd elavult lenni :P.

A látványosságokon megnézésén felül Zsoltival szerettünk volna egy igazi chill életérzést. Az egyik kis szigeten bele is futottunk egy ingyenes jazz koncertbe. Leültünk egy fára a partra két sörrel, és egy jó nagy adag haluskyval, (ez amolyan fesztiválos kaja káposztával, krumplis nudlival és sonkával), és hallgattuk a zenét miközben ment lefele a nap. Ennél már csak egy dolog volt menőbb aznap. A várban az őrök engedélyével elkezdtünk egy kis capoeirát csinálni az udvarban. Egy bácsinak annyira tetszett, hogy ledobta a botját a földre, és a legnagyobb lelkesedéssel beállt hozzánk. Így kell ezt csinálni!!!  😀

Josef a legmenőbb cseh bácsi

 

 

Prágai bakancslistám:

Károly híd

Szent Vitus székesegyház

Prága várfelé vezető lépcső

Jazz koncerte a szabadban

John Lennon fal

Halusky-t enni egy koncerten

Kipróbálni a Trdelniket

Kampa-sziget

Petrin-hegy

Mucha múzeum

Prágai állatkert

Táncolni a Dancing House-nál

Felmászni az óratoronyba

Végig villamosozni a városon (17)

capoeira edzésen résztvenni (Axé Capoeira)