Sajnálom, hogy egy időre kivontam magam a forgalomból. Nem volt teljesen szándékos, de, ha már így alakult elnézést kérek mindenkitől, főleg a google keresőrobotjaitól és reménykedem, hogy ezért nem fog annyira lepontozni. 😛 Nem lustálkodtam ez idő alatt sem, ugyanis rengeteg munka áll mögöttem, de meg is lett az eredménye. Örömmel jelentem be:
A FOXHOUSE sportegyesület megszületett!
Az elmúlt hetekben sokat dolgoztam a honlapon, facebook oldalon, agyaltam a profilunkon, rendszereztem az ötleteket, gazdasági tervet készítettem és még tudnám folytatni a sort bőven. Ezer meg egy feladat. Ugyan még nem működünk ugyan száz százalékosan, de mégsem tudtam megállni, hogy ne kürtöljem világgá a hírünket. Úgyhogy ebben a cikkben mesélnék nektek egy kicsit magunkról.
Szóval kezdem az elején, miért is vágtunk bele ebbe az egészbe.
Az elmúlt két évben szépen működött a csoportom. Mindenki lelkiismeretesen járt edzeni, lelkes volt, bővültünk is sok új taggal, de mégis úgy éreztem sok embert nem tudunk elérni, vagy megfogni. Muszáj volt elgondolkoznom azon, mi is az amit nem jól csinálok, vagy rosszul állok hozzá. Egyértelmű volt, hogy nem elég havonta plakátolgatni, vagy hívogatni az iskolákat, hogy mikor tarthatunk bemutatót nálunk. Magyarán változtatni kellett, változtatni, mivel ráébredtem, hogy ez mind nem elég, mégpedig azért nem, mert online felületeken egyáltalán nem , vagy csak gyengén vagyunk jelen. Vettem egy nagy levegőt és beiratkoztam egy online marketing tanfolyamra tavasszal.
Mondanom sem kell teljes nézőpont váltás. Tulajdonképpen megvilágosodtam. Ráébredtem, hogy szükségem van egy saját formára, amivel el tudok indulni bárhova. Innen jött az egyesületünk ötlete. A csapat teljes mértékben mögöttem állt és ez csak még jobban megerősített, hogy jó úton járunk.
A következő lépés egy honlap létrehozása volt. Még nincs teljesen kész, mégis büszkén tudom nektek bemutatni:
Szerintem nagyszerűen sikerült, de jól tudom, hogy még jócskán szükséges a fejlesztése. . De nem csak ez az újdonság, új órákban is elkezdtem gondolkozni. Szeptembertől például kezdő akrobatika órát fogok indítani gyerekeknek. Ennek a beindítása lesz az év

végéig a célunk. De nem is ez a legnagyszerűbb. Eldöntöttük, hogy ezentúl nem csak offline edzéseket fogunk tartani, hanem online is csatlakozhat bárki a csapatunkhoz. De mit is jelent ez?
A rendes edzéseken kívül, lehetővé szeretnénk tenni, hogy akár otthonról bárki általunk készített videók segítségével tudja fejleszteni magát. Mivel én is otthoni edzésekkel kezdtem, edzőprogramokat találtam ki saját magamnak, mellyel anno gimnazistaként 10 kilótól sikerült megszabadulni. Arra gondoltam lehet ezzel többet tudnék segíteni.
Sokan félnek elmenni edzőterembe, akár egy csoportos óráról van szó, akár a konditeremről. Félnek kinézik őket, hogy ők nem elég sportosak, fittek, nem néznek elég jól ki, hogy ilyen helyekre járjanak, mégis szeretnék elkezdeni. Sokszor én is így vagyok ezzel. Ha megtehetném inkább otthon maradnék edzés helyett, mert úgy érzem előtte egyedül kellene gyakorolnom, mielőtt bármilyen rendezvényre elmegyek. Ha én így érzek a capoeirával kapcsolatban, valószínűleg más egy erősítő órával kapcsolatban is érezhet így. Mi viszont át próbáljuk hidalni ezt az akadályt 🙂
Augusztus végére tervezem, hogy feltölteni majd az első videóm, melyen gőzerőkkel dolgozom most is. Igazán kíváncsi vagyok, milyen lesz a fogadtatása. 🙂 A teljesség igénye nélkül a már most megfogalmazott vidi tervek:
- workout videok
- stretching videok jógából ihletve
- capoeira tutoriál videok
- challenge videok
- acrobatics tutorial
És, hogy mit tartogatunk még ? 🙂 Arról majd írok később egy másik cikkben.